Határtalanul! 2019
HAT-19-02-0181

2019-11-01

HAT-19-02-0181

2019. Határtalanul! Csereprogram - 10. b

Hétfő reggel úgy gondolom, osztályunk minden tagja várakozva, és inkább izgatottsággal, mintsem elvárásokkal lépett be a gimnázium ajtaján. Tudtuk jól, eljött a nagy nap, amire készültünk, és erdélyi testvéreinket ma láthatjuk először saját két szemünkkel. Valahol féltünk is tőle, még is milyenek lesznek, hogy néznek majd ki, milyen lesz a stílusuk; bár nagy részükben pozitívan csalódtunk. A tanórák valahogy lassabban teltek, és amint a napnak vége lett, máris nekiláttunk a fizikai, éles készülődésnek. Átpakoltuk a könyvtárat, a kis kórus megtartotta utolsó próbáját, őszi színekbe öltöztettük a termet, mindannyian összegyűltünk, jók és rosszak, és izgatottan várakoztunk, az ekkor már késő vendégeinkre. Időközben az esti menü is megérkezett, elhelyeztük a pizzásdobozokat, a poharat, a gyümölcsleveket és a süteményes tálakat, amikor egy csapat gyerek nyüzsögve érkezett meg az iskola elé. Az osztály nagy részét lányok alkották, amit a mi osztályunk nem is bánt, hisz az arány esetünkben fordítva alakult. Előadtuk a kis műsorunkat: egy apró kórusművel és szaxofonjátékkal készültünk vendégeinknek. A köszöntőest alapját az alábbi beszéd szolgáltatta:

Kedves Barátaink! Hosszú út után, sajátotokat elhagyva, a mi tápláló anyánk ölelő karjai közé érkeztetek. Talán féltetek tőlünk, látatlanul is; gondolkodtatok rajta, megeszünk-e benneteket vagy sem. Biztosíthatlak benneteket, mindent megteszünk azért, hogy jól érezzétek magatokat nálunk; a magyarok igaz vendégszeretetét átérezhessétek, főleg ti, Testvéreink. Éva néni szintén úgy örül nektek, mint mi, és az iskola egésze együtt; ez implikálja, hogy a ti életetek nem lesz veszélyben, nem fognak megenni titeket, és szárnyak nélkül sem fogtok repülni; habár majd efelől a repülőmúzeumban érdeklődjetek. Pár napig a mi alma materünk a tiétek is; azzal a légkörrel együtt, amit mindannyian imádunk és szeretünk; ami miatt szeretünk ide járni. Fogadjátok szeretettel a köszöntőnket, az olasz konyha fergeteges remekének szolnoki utánzatát, a kis műsort, (ne reménykedjetek, nem ússzátok meg ennyivel az egész hétre) és pihenjetek, érezzétek jól magatokat, hisz még sok hosszú út vár rátok ezen a héten; summáját írjátok majd ama híres várnak, Eger várának, és megtekinthetitek majd kis hazánkat Szentendrén még kisebben is. Nem feledkeztek meg a programot összeállító magisztereink csodás városunkról, Szolnokról sem; ide is részletes betekintést nyerhettek majd, Tiszavárkonnyal, a folyó egy gyöngyszemével együtt. Köszöntünk titeket: Vivamus, Vivat Verseghy, Vivat Márton!

A program végeztével vendégeinket megkínáltuk a terített asztal javaival, és fogyasztás közben meg is ismertük őket, habár ekkor a két csapat még élesen elhidegült egymástól, de azért igyekeztünk megismerni a többieket. Voltak, akiket egy közös hobbi hozott össze a gitározás képében, és voltak, akik egyszerű, névmemória játékokkal igyekeztek oldani a hangulatot. Miután elhagytuk a gimnáziumot, az este többi részét is közösen töltöttük el.

Másnap reggel mindenki az Agóra kulturális központ előtt gyülekezett. Megérkezett a busz, és felszálltunk rá. Az út során a tanárok ismertették az aznapi programot, és énekeltünk is az erdélyiekkel. Megérkezés után az első állomásunk az Eszterházy Károly Egyetem Varázstorony kiállítása volt, ahol rengeteg érdekes kísérletet láthattunk, de mi magunk is kipróbálhattuk őket. Részt vettünk egy előadáson, ahol csillagászati eszközöket mutattak nekünk, lehetőséget nyújtottak nekünk tanulmányozásukra. Az előadások után elindultunk felfelé egy hosszú csigalépcsőn, amiről az egész várost beláthattuk. Az egri várra is tökéletes kilátásunk volt. Egy szinttel feljebb várt ránk életünk egyik eddigi legizgalmasabb előadása: a Camera Obscura. Egy tükör segítségével levetítették nekünk a város képét egy asztalra, és egy papírlap segítségével mozgathattuk a terep tárgyait. A szomszéd szobában is várt ránk egy kis meglepetés: egy teleszkópon keresztül megnézhettük magát a napot. Ugyan az idő felhős volt, de a korszerű technológiának hála ez sem jelentett akadályt. Az óra delet üttével elérkezett az ebéd ideje. Egy kis vendéglőben fogyaszthattuk el elemózsiánkat, ami szinte két lépésre volt magától a vártól. A várban szívélyes volt a fogadtatás, alighogy megérkeztünk, már lőttek is. Egy fegyverbemutató kellős közepébe csöppentünk, ahol egy 16. századi fegyver elsütését mutatták meg nekünk. Ugyan befogtuk a fülünket, de mind hiába: a lövés hangja felért egy villámlás hangjával. Ezután megtekinthettük, mind a magyar várvédők eszközeit, mind a török harcmodorát és stratégiáját. Lehetőségünk nyílt egy középkori alagút megtekintésére is, aminek példáján keresztül megismerhettük, mégis hogyan határozták meg a várvédők az ellenség helyzetét. Megemlékeztünk az aknaelhárító katonákról, csoportokra bomlottuk, és Eger városát ambulánsan is megtekintettük. Az én csoportom megtekintette a bazilikát és az Érseki Papnevelő Intézetet. A szabad foglalkozás végeztével a kijelölt pontnál találkoztunk, és elindultunk hazafelé. Az úton Cseh Dániel tanár úr gitárkíséretével, énekelve búcsúztattuk társainkkal ezt a remek napot.

A harmadik napon a Tiszaligetben szálltunk fel a buszra, ami egyenesen Szentendrére vitt minket. Pontosabban a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. Itt megtekinthettük a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját, hogy hogyan is nézhetett ki a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakban. Teljesen olyan érzés volt, mintha időt utaztunk volna. Bejárhattuk a Kisalföld egykori vályogházainak és templomának rekonstrukcióját, láthattunk hortobágyi gémes kutat, valamint egy alföldi tanyát és annak állattartását. Csodálkozva néztünk erdélyi barátainkra, amikor bejelentették, hogy ez nekik nem is akkora újdonság, mivel Csíkszeredán a mai napig találhatóak ezekhez hasonló vályogházak. Miután körbejártuk az egész skanzent, egy úgynevezett Jászárokszállási Fogadó hiteles másolatának termében ebédeltünk meg. Ezután Szentendre központja volt a következő megálló, a Mikrocsodák Múzeuma. Itt 15 darab a világon egyedülálló alkotás található. A mikroszkopikus alkotások Mikola Szjadrisztij munkái. Mindegyik légmentes búrában elhelyezve, egy-egy állványon, mikroszkópon keresztül látható. Az anyaguk többnyire arany és egyéb különlegesség, mint például fél kökénymag, speciális pókháló, félbevágott rizsszem. Egy-egy alkotáson mintegy fél évet dolgozott a művész. Mindegyik gyártásához egyénileg fejlesztett egy eszközt elsőként, különlegesen megválasztotta a felhasználandó anyagokat, és mikroszkóp alatt alkotott. Kifejlesztett ehhez egy speciális légzéstechnikát is, amely során a légzést lassítva egy-egy szívdobbanás között tesz meg egy mozdulatot. A művész elmondása szerint a világon egyedülálló módszer egyik fő eleme a kitartás, az emberi akaraterő, a szorgalom. Miután megcsodáltuk ezeket az apró, de annál lenyűgözőbb alkotásokat, kisebb csapatokat alkottunk. Egy térképet kapva jártuk be egyaránt Szentendre híres és eldugott nevezetességeit. Egy kérdőívvel is megajándékoztak minket tanáraink, amelyet nagy lelkesedéssel töltöttünk ki, ezzel versenybe szállva a többi csapattal. A buszhoz visszaérve állíthatom, hogy kellően elfáradt mindenki, a nagy bolyongásban. Viszont a kedvünket ez sem szegte, ahhoz hogy énekeljünk a visszaúton. Nagyon jó hangulat volt, amit közösen éltünk meg az erdélyiekkel.

Elérkezett az utolsó nap, melyet együtt tölthettünk a testvérosztályunkkal. A tanítási órák lassan teltek, és mi majd kiugrottunk a bőrünkből, hogy mehessünk Tiszavárkonyra, ahol a búcsúestet tartottuk. Cseh Dániel, Bodor Tibor és Kiss Béla Tanár Úr főzték nekünk a vacsorát. Korábban értünk oda, mint az erdélyiek, hogy előkészítsük az alapanyagokat. Csak annyit tudtunk az ételről, hogy valamiféle pörkölt és hogy természetesen bográcsban készül. Sokat gondolkodtunk rajta, milyen húsból is készülhet. Többen tippeket is tettek, de csak az este végén derült ki, hogy strucc húsból készült az étel. Nem mindenkinek tesztet ez a hír, de többségünk kitörő lelkesedéssel fogadta, mondván, hogy még életünkben nem ettünk struccot. A délután nem csak a bográcsozásról szólt. Különféle játékokat játszottunk és versenyeket tartottunk, az asztalitenisztől kezdve egészen a frizbiversenyig. A Napsugár Gyerekház is közreműködött, hogy ilyen jól alakuljon a búcsúest. Kézműves dolgokat hoztak nekünk, amelyekkel próbára tehettük magunkat, mennyire is vagyunk otthon a varrásban vagy éppen a gyöngyfűzésben. Az estét egy zenés előadással zártuk, amelyet Cseh Dániel Tanár Úr kíséretében adtunk elő.

Az osztály nevében mondhatom, hogy hatalmas élményekkel és emlékekkel gazdagodtunk a program során, amikor mi voltunk a vendéglátók. Nagyon izgatottan várjuk, hogy újból láthassuk tavasszal szeretett Testvérosztályunkat.

 

#Határtalanul